Élettel teli oázis az Eötvös Iskola udvarán, ami idén a legjobb diákvállalkozás lett

Hogyan lett egy sikertelen pályázatból fenntartható iskolakert, a tarackos pusztaságból élettel teli oázis, és hogyan jött létre egy diákokból álló csapat, akik idén a legjobb diákvállalkozás címét, Magyarország legszebb konyhakertjének országos díját és a legszebb iskolai konyhakert különdíját is elnyerték? Szelesné Kása Ilona ökoművésztanárral beszélgettünk ökotudatos diákokról, festőnövényekről, madarakról, fenntarthatóságról és a SzínesKert történetéről.

Szelesné Kása Ilona, háttérben a SzínesKert. A fotókat készítette: Kovács Máté. További képek a galériában a cikk végén.

Két díjjal tért haza a SzínesKert csapata a Gödöllői Egyetemen megtartott díjkiosztó ünnepségről október 28-án, ahol Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat és Magyarország legszebb iskolai konyhakertje díjat nyertek. Szelesné Kása Ilonával még a nyár folyamán beszélgettünk, az interjút a legújabb fejleményekkel kiegészítve közöljük az eredmény apropóján.

Zöldellő ágyások, virágzó levendulasor, érésre kész paradicsomok és rengeteg szín: ez fogadott, amikor először beléptem a SzínesKertbe. Emlékeimben az Eötvös Iskola udvarának hátsó része még pusztaságként élt, így nagyon izgatott a gondolat, hogyan jött létre ez az oázis. Aztán sorra derültek ki a titkok: itt bizony nemcsak egy átlagos iskolakertről van szó, hanem egy generációkon átívelő sikertörténetről, amit Szelesné Kása Ilonával a mai napig írnak a lakiteleki diákok.

A SzínesKert története egy sikertelen pályázattal kezdődött, közel tizenöt évvel ezelőtt. „A Közművelődési Intézet elődjénél dolgoztam külsősként, ahol felkért az egyik munkatárs, aki egyébként a barátnőm is volt, hogy csináljunk közösen egy kreatív iparos pályázatot” – mondja Szelesné Kása Ilona. Kerekegyházán, a helyi könyvtár udvarán hoztak volna létre egy kertet, ahol festőnövényeket termesztettek volna.

A pályázat ugyan nem nyert, de annyi munkát fektettek bele, hogy megkérdezték maguktól: „valamit nem lehetne ebből mégiscsak kihozni?” Kása Ilona időközben Lakiteleken kezdett dolgozni az iskolában, így adta magát a helyszín. „Mondtam az Igazgató Úrnak: mi lenne, ha létrehoznánk egy ilyen kertet az iskolában? Így indult a SzínesKert”.

A kert kilenc éve készült el, kezdetben festőnövényeket termesztettek.

"Főleg művészeti órákon dolgoztunk itt a gyerekekkel. Nem az volt a cél, hogy növényeket termesszünk, hanem azért termesztettünk növényeket, hogy legyen mivel festeni.”

Hamarosan művészek is jöttek: Nagy Mari és Vidák István a nemezelést és a textilművészetet mutatták be a gyerekeknek, de Kemendi Ágnes, a Festőnövények című könyv szerzője is ellátogatott hozzájuk.

Vizuális kultúra órákon szőnyeget terítettek le, a gyerekek pedig a szőnyegen hasalva, tableten kapták a feladatokat. Grafikaórán árnyékot rajzoltak a kertben, majd a komposztálókat festették le másodlagos színekkel. A színtanhoz táblázatot hoztak létre arról, ki milyen festőnövény lenne a születési hónapja szerint, így tanulva játékosan a színeket.

A kertben használt lemezekből készült tábla jelzi a növények helyét.

Volt olyan diák, aki nem tudta, milyen az a sóska

Amikor létrejött az Iskolakert Hálózat, azonnal jelentkeztek hozzájuk, pedig ide főleg technika órás konyhakertek csatlakoztak. „Mondtam nekik, hogy nem baj, hogy mi nem a technika órai kert vagyunk? Azt válaszolták, dehogy baj, várnak szeretettel. Akkor döbbentem rá, hogy milyen jó, ha a festőnövények mellett egyéb növényeink is vannak” – mondja Kása Ilona. „A festőnövények között is van olyan növény, például a vöröshagyma, a szeder, a cékla vagy a paradicsom, melyek egyben étkezési növények is.”

Idővel tehát a tintakészítés mellett a növénytermesztés is nagyobb hangsúlyt kapott.

„Volt olyan gyerek, aki nem tudta, milyen az a sóska, itt kóstolta meg először nyersen. Aztán annyira megszerette, hogy állandóan azt kérdezte, van-e még belőle” – mondja a Tanárnő.

„Úgy gondolom, hogy ma egy vidéki gyereknek tudnia kell, hogyan neveljen fel egy tő paradicsomot. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az önellátás fontos feladat lesz, erre szeretném felkészíteni őket”.

Termesztenek a kertben csalánt is, amivel bátorságpróbát tartanak: nincs meg ugyanis mindenkinek az az élmény, hogy milyen érzés megérinteni a levelét. A csalánlé illata finoman szólva sem kellemes, de nitrogéntartalma miatt segíti a levéltömeg növekedését, ezért rendszeresen öntöznek vele. „Nagyon örülök, hogy már nem én rakom bele az edénybe a csalánt, hanem a gyerekek maguktól, amikor locsolnak. Mielőtt elkezdtük volna öntözni vele a szamócát, megkérdeztem a gyerekeket: mindent megtennétek azért, hogy ez a szamóca szép legyen? Igen, igen, igen, válaszolta mindenki kórusban. Biztos? Biztos. Jó, akkor locsoljuk meg csalánlével! Na, akkor már egy kicsit húzták az orrukat. Előtte csak bele-bele szagoltak, hogy mi lehet ez a büdös, de nem gondolták, hogy ki is kell majd locsolniuk".

A SzínesKert színes bejárata, háttérben a SzínesHáz.

Eleinte a legnagyobb kihívás a nyári kertfenntartás volt. Idén nyáron a SzínesKert-szakkörösök, a grafikások, a kézműves-szakkörösök és a vizuáliskultúra-órások vigyáztak a kertre. A gondozás mellett megtanítják a gyerekeket az őszi magfogásra is. „Ez azt jelenti, hogy megszedjük a magját a legjobb, legszebb növényeknek, és azokat vetjük el a következő évben, esetleg elajándékozzuk őket” – mondja a Tanárnő. Tavaly például megbörzét csináltak a Művelődési Házban, ahol magokat cseréltek és osztogattak a falubeliekkel közösen, ezt jövő tavasszal is megrendezik.

A nyáron megtermelt növényeket a téli időszakban használják fel tojás- és gyapjúfestésre, máskor teát készítenek például citromfűből, szörpöt a levendulavirágból vagy dzsemet a szederből. A gyerekek így végigkövethetik a növény fejlődését a tavaszi vetéstől kezdve a nyári gyümölcstermésen át az őszi magszedésig és a téli felhasználásig.

Többen haza is viszik a tudást, például a SzínesKertből kapott magokból nevelnek otthon paradicsomot. Az egyik szakkörös diák a SzínesKert hatására kezdett el otthon is kertészkedni. Idén videópályázaton is indult, ahol a saját kertjét kellett bemutatnia. A versennyel egy kéthetes nyári táborozást nyert: az egész országból 3-4 főt választottak ki, így nagy eredmény, hogy bekerült a legjobbak közé.

A mulcsnak hála kapálni nem kell, csak a rigók után kell rendet rakni

„Nézd, egy énekesrigó!” – szakította meg az interjúnkat egy madár. Inni és fürdeni jött, a locsoló vízpárája vonzotta oda. „Nagyon sok madár jár ide, bár a fekete rigókkal perben vagyunk” – jegyzi meg nevetve Kása Ilona. „Szépen összegereblyézünk, aztán másnap szét van minden turkálva. De nem baj, ennek így kell lennie”. A SzínesKertbe a madáritatók és etetők mellett költőodúkat és téli szállásokat is kihelyeztek, ahová éjszakára tudnak bebújni az áttelelő madarak. Nem véletlen, hogy a kert madárbarát minősítést is kapott.

A madarak mellett persze más állatok is megfordulnak a kertben.

„Hol sünivel találkozunk, hol levelibékával. Rengeteg gyíkunk van, minden évben megjelenik az imádkozó sáska, pedig az csak olyan kertben marad meg, ahol nincs vegyszer. Abszolút vegyszermentesen dolgozunk.”

A SzínesHáz úgy épült fel, hogy nyitott, befogadó teret alkossanak.

A kert tényleg nem hétköznapi konyhakert: mulcsos talajművelést alkalmaznak. A módszer lényege, hogy a növények környékét mulccsal, azaz lehullott levelekkel és levágott fűvel takarják le, így nem nő a gaz, kapálni sem kell. Ez kevesebb munkával jár és a talajnak is jót tesz. Egyrészt védi a kiszáradástól, másrészt a kapálás nem teszi tönkre a természetes pórusokat, a víz könnyebben beszivárog, a talaj pedig megtelik hasznos élőlényekkel, például gilisztákkal.

„Mai napig nem értem, miért kell a fák alját összegereblyézni” – mondja a Tanárnő, amikor a mulcsos kertművelésről beszélgetünk.

„Előbb utóbb azt fogjuk észrevenni, hogy kipusztulnak a fák. Nekik óriási szükségük van arra a levélre, hiszen onnan lesz tápanyaguk.”

Idén a legjobb diákvállalkozás címét is elhozták

A SzínesKert ma már nem csak kertként, hanem diákvállalkozásként is működik. A vállalkozást minden évben újra kell alakítani, megbízatásuk mindig egy évre szól. Ernyőszervezete a Junior Achievement Magyarország (JAM), akikkel Kása Ilona szerint gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak.

Az elkészült termékeket értékesítik is, a bevételeket pedig az elvégzett munka arányában osztják el. A döntést a diákokból álló igazgatótanács hozza meg. „Igazgató bácsinak mondtam is, hogy tudjon róla, hogy itt az iskolában több igazgató is van” – jegyzi meg a Tanárnő nevetve. Külön igazgató felel például a marketingért, a termelésért vagy a személyzeti ügyekért, és van ügyvezető is.

A kertben a madarak mellett a rovarokat is szívesen látják az ötcsillagos hotelekben.

Az utóbbi évben több díjat is elhoztak, a legjobb diákvállalkozás díját például tavasszal. A versenytársak ráadásul középiskolások voltak, a SzínesKertben viszont harmadik és hetedik osztály közötti diákok tevékenykednek. Meg is lepődtek az eredményen: már-már azt hitték, hogy minden díjat kiosztottak, és üres kézzel kell hazamenniük, amikor bemondták, hogy a legjobb diákvállalkozás a SzínesKert lett. „Akkor egy pillanatig nem is tudtunk megmozdulni, földbe gyökerezett a lábunk” – mondja Kása Ilona.

A zsűri nyolc-tíz tagból állt, akik asztalról asztalra jártak és pontozták a projekteket. Idén a fenntarthatósági díjra is pályáztak a gyerekek: használt befőttesüvegeket gyűjtöttek össze, amire címkéket terveztek a grafikások. Az üvegbe aztán növényi festékkel festett fürjtojásokat tettek, ezeket árulták a bemutatón.

„Majdnem nulla lábnyomos termékünk volt. Annyi volt a lábnyomunk, hogy fel kellett mennünk Budapestre, de ezen kívül minden természetes vagy újrahasznosított anyagból készült” – mondja a Tanárnő.

A fenntarthatóság iránti elkötelezettség és a környezettudatos gondolkodás már a gyerekek mindennapjaiban is megmutatkozik. Egyszer például a BurgerKing igazgatóhelyettese hívta meg őket egy ebédre, annyira tetszett neki az, ahogy a csapat a versenyen kommunikált. „Nem valószínű, hogy sokat fogunk járni BurgerKingbe, a gyerekekkel is inkább tanulmányi kirándulásként fogtuk fel az ebédet: azt néztük, hogyan tudnánk segíteni nekik, hogy ez az egész dolog fenntarthatóbb legyen. Ami szemetet otthagytunk, az siralmas volt” – mondja Kása Ilona. Rögtön adódtak ötleteik is, melyekről idén ősszel kisfilmet is készítenek. „Nem akarjuk megmondani nekik, hogy mit csináljanak, hanem azt mondjuk el, mi mit tennénk a helyükben. Kedvesen, a gyerekek nyelvén keresztül”.

Magyarország legszebb konyhakertjének országos díját és a legszebb iskolai konyhakert különdíját már idén ősszel hozták el a Gödöllői Egyetemen tartott díjátadón. Ezen túl is vannak díjaik, 2014-ben például Ozone-Zöld Díjat nyertek. A SzínesKert egy ideje az Országos Iskolakert Hálózat mentorkertje is: minden évben vendégeket hívnak, és megmutatják nekik, hogyan hozták létre a kertet és mit lehet vele kezdeni akár művészeti órákon.

Bárhová néz az ember, mindenfelé színekkel találkozik.

Egy tér, ami minden diák és tanár számára nyitott

A faházat, vagyis a SzínesHázat is akkor építették az Agrárminisztérium támogatásából, amikor mentorkert lettek. Egy nyitott helyet képzeltek el, ami védi is őket és nyitva is áll a világ felé. „Nyáron még sosem volt az az érzésem, hogy itt nagyon meleg lett volna. Van szellőzés, árnyékolnak a fák, kellőképpen nyitott a tér. A gyerekek szeretnek ide jönni, jó a légkör”.

„Bármelyik kollega megkapja a lehetőséget, hogy kijöjjön ide tanítani, mégis kevesen jönnek ki” – mondja némileg csalódottan a Tanárnő.

„Félnek, hogy nem tudnak figyelni a gyerekek, de ez csak öt perc. Hamar megszokják a nyitott teret, hogy itt mást is lehet látni. A nyitott térben a tudáshoz is nyitottabban állnak a gyerekek.”

A tér mellett a kert sincs elzárva az iskolaudvar többi részétől. „Nem gondolnám, hogy be kellene keríteni a kertet” – mondja Kása Ilona.

A távlati célok között egy SzínesKert hálózat szerepel, hogy az itt felhalmozódó tudást az ország más pontjain is hasznosíthassák. Érdeklődők már vannak, például mesterpedagógusi szakdolgozat is született a témában.

„Itt vagyunk, és akkor egyszer csak leszáll egy szajkó ide. Mindig annyiféle madár van. Máskor poszáták jönnek. Nagy szerencsénk van ezzel a parkos környékkel. Lassan árnyékos lesz a kert, de nem baj, majd terjeszkedünk másfelé. Lehet, hogy egyszer még tavat is csinálunk” – zárja az interjút Szelesné Kása Ilona mosollyal az arcán, miközben tekintete elveszik a kert növénytengerében.

További fotók a galériában: